Prológ:

Ülök csak nézek
És nem kell már semmi se
És gondolok érzek
De nem szól már senki se
És csak hobbiból félek
Nem hiszek semmibe
Csak létezek nem élek
Vagyok a semmibe 

És monológ:

Szólt valami ott bent
el kell menni innen
és tenyeremben elfér
amit magammal kell vinnem

Megfakult már minden
Az illatok, a színek
Éjszakák és hangok
hullócsillagívek 

ez már csak valami
Sosemvolt jólét játéka
Valami életszerű álarc
eltorzult árnyéka

Most már mindegy
Ki lennék, jönnék de honnan
Megállt az élet
És a pillanat koppan 

Magasztos képekkel
Festek le egy imát
És rózsaszínre rajzolom
A régmúlt minden kínját 

És egy jól irányzott viszlát
Majd megoldja a dolgot
Görbe tükröt fényesítek
S ő tompítja a gondot 

Már nem melegít régen
A feslett nők ágyéka
Fekszem nap és éj között
Mint rágott csont a tányérba

Húzz erre a csontra
Egy új ruhát egy tisztát,
Elég évig itta szívünk
A város minden piszkát 

Oh el kell menni
Csak húzni el a francba
Angolosan csendben
Vagy ordítva az arcba

Integess szépen
Nézd mindenki kalapol
Nem kérdik merre mész
Irány a valahol

És csak ott lesz az otthon
Hol érzed, hogy mész haza
Mikor már érzed a tavaszt is
És felszív az éjszaka