Felkelek de nem magamtól
Nem hagy aludni egy gondolat
A nyárutó az arcomra fagy
és dermedtté mozdul a hangulat
Ülök már vagy térden fekszem
Fél láb a földön a másik alatta
És ami tart még egy gondolat fonál
vékony színes kis szalagja
A mindennapokban térdig állok
Az életem itt ül az ágyamon
De nem őrjöng már nem szól semmit
Jó ez így már nem fájlalom
A régi énem messze jár már
Az újjal egyáltalán nem beszél
De hogy én ki vagyok ők sem tudják
Hát súgjátok meg a kedvemért
Az egész rendszert készre fejtjük
Magyarázatokba költözünk
És azokba bújva okoskodunk
Hogy élni kéne de nem merünk
Példaképp egy példaképet
Felmutatni azt nem tudunk
De bízunk benn hogy valaki megment
A pénzünk az anyánk a jó urunk
Nem akarjuk de mi rontjuk el
Hogy többek legyünk mint a többiek
Hogy érezhessük mások vagyunk
Hogy már majdnem pont mint a föntiek
Az igazságról lekéstünk már
Bölcsebb bizony már nem leszek
A holtpont itt van két lépésre
Megállni most már nem lehet
A középszerű az éppen túl jó
A magasság meg csak kárhozat
Ha mélyen vagy hát biztos bölcsebb
Nekem nem válasz kell, áldozat
Hát így élünk itt mind vidáman
A megoldás máshol vándorol
De bárhogy is lesz utoljára
Most ordíts táncolj válaszolj
Hagyjuk már az életünk
Bátrak voltunk félhetünk
És most akármerre léphetünk
Engedtessék tévednünk...
