- Hoztam neked kávét.Olyan egyedül üldögélsz itt.
- Nekem?
- Neked.
- Miért hoz nekem kávét reggel fél hatkor az utcára valaki?
- Régóta vársz?
- Mármint kávéra?
- ...
(ráncolja a homlokát, ilyenkor olyan édes a mosolya)
- Egen.Azt hiszem sokkal régebben mint illene.
- Hol voltál eddig?
- Angyalokkal sétáltam a körúton.
- Errefelé nincs is körút.Legközelebb Szegeden találsz.
- Miért?Angyalok vannak?De igaz is.Szegeden már volt ilyen is.
- Milyenek?
- Kik?
- Hát ők.Az angyalaid.
- Szeretnek.Amúgy fogalmam sincs.
- Ennyi?
- A legfontosabb dolgokat nem mondhatod el.Nem tudod.
- Véresek a szemeid.
- Meglehet.Évek óta nem alszom.
- És az álmok?
- ...
- Mármint nem hiányoznak?
- Már nem.
- Voltak?
- Sok.
- Elég a cukor?
- Elég. (kicsit magam elé bámulok, talán csak a fáradtság) Hol rontottam el?
- Ha tudnád nem ülnél itt.És nem az lennél aki.Jobb így.
- Gondolod?
- Te is tudod.
- És ezután?
- Ha kérsz hozok még.
(most én ráncolom a homlokom)
- Jól esett, de elég volt.Inkább rágyújtanék.
- Mihez kezdjek én most veled?Tudod, azt hittem, hogy sosem jössz már.Minden reggel lestelek fentről, hátha itt ülsz a betonon.Aztán mikor ma lenéztem, tudtam, hogy csak te lehetsz.
- Miért mondod ezt most?
- Te miért vártál eddig?
- Mintha rajtam múlt volna...hisz tudod, mindig, mindenhol...Hiányzott a kávéd.
(mosolyog, elnéz a vállam felett, kicsit színpadias, de jól áll neki.játszik a hajával a szél.)
- Még soha nem kóstoltad a kávém.
- Láttalak néha.A hajad.A vállaid.És az illatod...igen azt sokszor éreztem.
- A hangod...néha éjjelente suttogtál.Olyan édes vagy félálomban.
- Hogyne.Akkor most instant nirvana?Évekig köpködjük egymást a sorssal, aztán most ennyivel elrendezi?
- Ne beszélj annyit.Tudod, a legfontosabb dolgok...
(elnyomom a cigit)
- Igen...
- Na felkelsz végre?
- Hozzád vagy hozzám?
- Máshova.
- Éppen ideje...